Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Metanoia a modern filmművészetben, avagy szempontok Andrej Tarkovszkij filmjeinek befogadásához...

2012.01.08

 

Metanoia a modern filmművészetben avagy szempontok Andrej Tarkovszkij filmjeinek befogadásához...

 

tarkovszkij.jpg

 

Bárki bármit mondhat, a kelet-európai

kultúrák zónája, ereje ma is változatlanul

ez a gyermeki zóna; az események

harapófogójában élő emberé. A szó

számunkra ma is változatlanul a gyermekek

és gyengeelméjűek, az éhezők és mezítelenek

szava, amivel az ember enni és inni kért.

(Pilinszky János)

 

Tarkovszkij számára a kultúra egységes, oszthatatlan egész. A kultúra az a nyelv, amelyen még értünk, amelyen mindaddig értenünk kell, amíg emberek vagyunk. Értése tehát emberi mivoltunk próbája: szembesít emberi mivoltunk töredékességével, felszínességével, fenyegetettségével. A kultúra nyelve az egyetlen, amelyen még megszólítható a természet, a másik személy, amely tartalmazza az erkölcsi abszolútumot.

Az egyén életének egyetlen értelme ebben a felfogásban az, hogy felemelkedjen az erkölcsi abszolútum szintjére, hogy megőrizze nyitottságát az élet iránt, hogy engedje megvalósulni jóságát és szépségét, vagyis egyediségből személyiséggé váljék.

Tarkovszkij éppoly távol áll a keleti "totális állami kultúrától", mint a nyugati "totális piaci kultúrától". Előbbitől az egyéniség barbár elnyomása risztja vissza, utóbbitól az anyagiasság, mely minden erkölcsi vonatkoztatást  megsemmisít, amikor az embert, az életet, a javakat csak az eladhatóság szempontja szerint értékeli. Éppen oroszsága teszi, hogy nagyobb veszélynek látja a nyugati civilizáció ürességét, mint a keleti civilizáció represszivitását. A "barbár" állapotban, ahol a "foyasztói jólét" nem takarja el a tátongó űrt, nagyobb az esély az erkölcsi személyiség kialakítására, mert erősebb a késztetés a szembeszegülésre.

 

Tarkovszkij modernségéből teljességgel hiányzik az irónia, mint a világ megközelítésmódja. Az erkölcsi abszolútum létébe vetett hite kizárja az iróniát, mint szemléletmódot, de nem zárja ki az ironikust mint tárgyat, az ironikus állapotot, mint poklot, amelyből ki kell törni, amelyet meg kell és meg lehet haladni. Művészete komoly.

Filmjei nem egyszerűen az életről szólnak, henem az élet módján szólnak az életről, a képek úgy vannak megformálva, hogy csak életként lehet érzékelni őket. Mintha az élet is nézne minket, mintha személytelenségében is személy volna. Ezért hiányzik filmjeiből a nevetés, mind szatirikus, mind ironikus értelemben, de ugyanezért hiányzik a romantikus halálraváltság, a lelket megdermesztő iszonyat is, s ezért árad a legsötétebb képein is a derű, az élet belső sugárzása. Mert az élet mélypontja egy más szempontból az élet csúcspontja is.

 

Filmjei kapcsán nem iróniáról, henem a szó eredeti értelmében vett humorról, "fiziológiás humorról" kellene beszélni. Eszerint minden humoros, amíg híg és nedves, aminek nincs állandósága:

"Ilyen humoros az áprilisi idő, a fülei mögött még nem száraz kisgyermek, egy nagy folyam forrása"-

keresztény értelemben vett humor ez, amely a világ semmissége és tökéletessége felett érzett szánalom és szeretet érzéseiből tevődik össze. Tarkovszkij filmképe pontosan úgy humoros, ahogyan a németalföldi iskola festészete vagy a középkori keresztény művészet nagy része az.

Szembeötlő, hogy mennyire vonzódik  az emberi világ ábrázolásában a piszkoshoz, a szegényeshez, az árnyékolthoz, a sötéthez - ellentéteben az ember nélküli természet világosságával, színességével, derűjével. A nedvesség, a csepegés, a folyás, a rothadás, a nyirkosság - filmjeinek visszatérő motívuma.

Művészete, ha klasszikus, semmi esetre sem antik, inkább keresztény értelemben az: naturális és reflektált a későközépkori és a reneszánsz művészet módján.

 

A filozófiai értelemben vett abszolútum problémája nagyon erősen foglalkoztatja, anál is inkább, mert "egyedül a művészet képes megismerni és meghatározni az abszolútumot" , melybe ő Isten fogalmát is hajlamos beleolvasztani, mivel Isten önmagában néma maradt számára.

Az abszolútum egyben erkölcsi középpont: egy tökéletes, teljesen szubjektumszerű, tehát jóságos létezés erkölcsi eszménye, amely a szeretetben válik elevenné. Szeretetreméló és szerethető, mert maga is szerető viszonyban áll az emberrel. Erkölcsi középpont, melyhez minden emberi viszonyítható, amely erkölcsileg megítélhetővé teszi az ember minden tettét, azt is ami túl van a "puszta ész" határán és túl esik "jón és rosszon" is.

Nagyon lényeges ez, mert a XX. század nagy botrányai - a táborokban kiirtott, világháborúkban lemészárolt és ma is éhhalálra ítélt milliók és milliók sorsa - immanens erkölcs szerint megítélhetetlennek bizonyultak. Ezért van szüksége Tarkovszkijnak is az erkülcsi abszolútum eszményében transzcendensen megalapozott etikára.

 

A művészet bizonyos fokig a vallás helyére lép Tarkovszkijnál. A művészet akkor realista szerinte, amikor erkölcsi ideál kifejezésére törekszik. A realizmus az igazságra törekvés, az igazság pedig mindig szép. Ebben az értelemben az esztétikai kategória arányos az etikaival. A realizmus itt nem valóságtükrüzést, hanem igazságkifejezést jelöl. S aligha vitatható, hogy a középkori és a reneszánsz művészet, Goethe és Tolsztoj, Shakespeare és Leonardo da Vinci realizmusát mérhetetlen különbség választja el a XIX. század polgári realizmusától.

A szépség és jóság arányossága Tarkovszkij számára nem az antik, hanem a keresztény eszményt testesíti meg. Az antik görög felfogással ellentétben ugyanis a kereszténység szépnek tekinti azt ami jó, de nem tekinti jónak azt ami szép. Így Tarkovszkij filmjeiben is szép a nyomorék, a szegény, a félkegyelmű, a beteg, szép a kisgyerek, szép a természet

(a "teremtés") , de nem mindig szép az aki testileg gyönyörű, nem szép az ami befejezett, normális, megállapodott, megelégedett.

Az egyik szépség inkább lelki-szellemi fogantatású és a végtelen felé irányul, megnyitja az embert a világ előtt. A másik szépség inkább testi jellegű, az ember önmagában vett tökéletességének és a külső és belső teljes egybeesésének formája.

 

Az Abszolútum közvetlenül szemlélhető és átélhető módon nyilvánul meg a természetben, a kultúrában, a gyengékben - nőkben és gyerekekben - , a betegekben, a szent félkegyelműekben, az aszkétákban, valamint azokban az etikai határhelyzetekben, melyekben az egyén ráébred saját tökéletlenségére, önzésére, bűnösségére, szembesül a kutúrában, a természetben megnyilatkozó Abszolútummal és ennek eredményeként jobbá válik.

Ebben a létélményben bárki eljut az Abszolútumhoz, mégpedig anélkül, hogy kilépne önmagából. Tudata megnyílik a világ előtt, amit idáig kizárt belőle, azt befogadja, amit gyűlölt azt szeretni tudja, megszabadul gőgjétől, keménységétől, elzárkózásától. Ez történik Tarkovszkij mindegyik központi filmhősével (akik minden esetben férfiak!): Andrej Rubljovval, Kelvinnel, A Tükör szerző-hősével, Stalkerrel.

 

A szerző nem tekinti magát mindenhatónak, mindentudónak, csupán engedi, hogy egy önmagában értelmes világ jósága és szépsége feltárulkozzék. Aktivitása nem isteni értelemben vett teremtő jellegű, hanem emberi értelemben az, ellentétben a romantikus szubjektivitással, nem a semmiből igyekszik új világot teremteni.

A művészi teremtő aktivitás tehát csak elhárító jellegű lehet: gyöngéden, anélkül hogy észrevennénk, félretolja mindazt amitől nem látjuk az életet. Mintha valaki az erdőben vezetve, az ágakat hajtaná félre szemünk előtt, hogy megpillanthassuk a közeli tisztás képét.

A szerzői aktivitás Tarkovszkij filmjeiben csodálkozó, megengedő, szemlélődő jellegű. A komolyság nem kíméletlenséget, szigorúságot, hanem szeretetet, elmélyülést jelent. A művész hallgat, elnémul, hogy hangja helyett az élet ezer hanon szólalhasson meg. A konzervatív tartáshoz mindig is hozzátartozott a némaság, a szűkszavúság. A beszéd üres fecsegésnek tetszik. a szellem tolakodásának és felfuvalkodottságának ott, ahol az élet önmagáért beszél

 

Nem csoda, ha az önállótlanághoz és kiszolgáltatottsághoz szokott filmnéző tanácstalanul áll egy olan művészi világ előtt, amelyet nem lehet egyszerűen "megfejteni", "átlátni", amelynek befogadása éppoly végtelen, amilyen maga az erkölcsi Abszolútum.

De megfordítva is igaz: az a befogadó aki képes erre az új típusú aktivitásra, aligha tudja valaha is befejezni tarkovszkij filmjeinek nézését. végtelenszer megtekintheti őket anélkül, hog yunatkozna, ahogyan nem lehet megunni az imádságot vagy a meditációt, akárhányszor ismételjék is őket.

 

Tarkovszkij unos-untalan hangsúlyozza azt, hogy filmjeiben nem kell semmiféle rejtett értelmet, mögöttes szándékot keresni, hogy filmjei "egyszerűek", sőt "dokumentarista" módon élethűek, hiányzik belőlük minden kitalálás.

Dosztojevszkijjel együtt vallja, hogy az élet a legelképesztőbb kitalációknál is fantasztikusabb, csupán a megszokásnak, a hitetlenségnek azokat a rétegeit kell lefejteni róla, mejektől nem látjuk a hétköznapi életünkben.

Ezért van elragadtata a japán kltészettől (Haiku), melynek képalkotási módjában saját filmképalkotási módszerének előzményét fedezte fel. A kép itt annál kifejezhetetlenebb fogalmilag, minél érzékibben kötődik a valóság valmely részletéhez. Jelentése így maga a végtelenség.

Tarkovszkijnál e "dokumentumszerűség" sohasem a kihűlt, dologi világ lefotografálását jelenti, hanem inkább a tárgy életének megragadását. A kultúra és a természet kontextusába helyezett dolog megelevenedik, mintegy magához tér, visszatér a dologi lét túlvilágából, a pokolból.

Jellemző, hogy Tarkovszkij a már nem létezőt, a múlt világát és a még nem létezőt, a jövő világát is így a közvetlen életmegfigyelés hatását keltve ábrázolja.

 

Tarkovszkij művészetének jelentőségét aligha túlozhatjuk el egy olyan korszakban, amelyikben maga a művészet - s mint ilyenkor mindig: maga az emberi lét - vált kérdésessé. Létezik-e, létezünk-e még egyáltalán?

Tarkovszkij filmji ezt a kérdést fogalmazzák meg újra meg újra. S amíg van ak megfogalmazza, amíg ez a kérdés létezik számunkra, addig mi magunk is létezünk.

 

In: Medvetánc 1985/4-1986/1.sz. melléklete = Szilágyi Ákos-Kovács András Bálint: Tarkovszkij az orosz film Stalkere

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.