Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Gnózisról, Gnoszticizmusról...

2009.04.20

Gnoszticizmus

 
 

A szó töve, a gnózis görögül tudást jelent. A gnosztikus tanokat a hagyományos hitelvek dogmatikus követői tévesen állítják be bonyolult és zavaros fantáziaszüleményeknek. A Gnózis az igazi tudást jelenti. A Gnózis tana egyszerű, mert mielőtt bármit meghatározna, leírna vagy magyarázna, abból a tényből indul ki, hogy létezik igazi tudás. A gnosztikus világnézet alapja az, hogy az igazság előbb létezett, mint minden más. A gnosztikus irányzatok abból indulnak ki, hogy aki abszolút tudásra szomjazik, az belülről megtalálhatja ezt, mert minden emberben eleve benne van ez az igazság. A gnoszticizmus tehát a kereszténységhez hasonló, (korai) eretnek (a történelmi keresztény egyházak által annak tartott, a hagyományok miatt történészek által is eretneknek nevezett) irányzat: a (a hagyományos keresztény felfogás szerinti) Megváltó szükségességét tagadja (illetve csak az önmegváltás hasznát ismeri el). Azt vallja, hogy mindenki magát válthatja meg, azáltal, hogy a világot megismeri, s végül önmagába jut vissza.

 
 

A gnosztikus tanok eredete

 

Az apokrif evangéliumok tanúsága szerint (vagy lásd például János leveleit a Bibliában) a kereszténység első évszázadaiban a gnosztikus eszmeiség meghatározó volt. Már az első században megjelentek a gnózis hívei. Elterjedt nézetek szerint részben ennek az eszmeáramlatnak a terjedése miatt kezdték kanonizálni a keresztény tantételeket. Más nézetek szerint pedig az eretneknek tartott Marcion által összeállított evangélium időben megelőzi a mai keresztény Bibliában megtalálható négy evangélium összeállítását, sőt, olyan nézetek is felmerültek, hogy Marcion és Márk evangéliuma azonos. A gnoszticizmus mozgalma a tökéletesség belső átélésére törekedett. Elsősorban a beállítottság volt gnosztikus: minden ember hivatott a belső tudásra, Isten közvetlen megtapasztalására - mondták. "Gnosztikus kereszténység" néven is emlegetik őket, de több ókeresztény szerző ellene ír.

 

A Római Birodalomban hamar támogatottá, majd államvallássá vált korai kereszténység egyik legnagyobb ellenfelének tartotta a manicheizmust (Máni), mely vallás a Mediterráneumtól Kínáig, a 3. századtól a 18. századig élő vallási mozgalom volt, annak ellenére, hogy egész történelme során (már a keletkezési helyétől, Perzsiától kezdve) tűzzel-vassal irtották. Ellenpéldaként az Ujgur Birodalomban államvallás szerepét töltötte be. Az európai középkorban végig az egyik legnagyobb, az egyház hatalma miatt gyakorlatilag halálos vád volt, ha valakire ráfogták: gnosztikus, manicheus. A Dél-Franciaországban a 11. században kialakult kathár (Albi városáról albigensnek is nevezett) mozgalmat is a manicheizmus kései ágának tartották. A tűzzel-vassal irtás itt is bekövetkezett: az egyetlen Európán belüli célt kitűző keresztesháborút a kathárok ellen indította III. Ince pápa 1209-ben. A húsz évig tartó háború mély nyomokat hagyott Dél-Franciaországban. Egyes vélemények szerint az akkor ott kibontakozó előreneszánsznak is véget vetett. A kathár mozgalom hatásainak felszámolására hozták létre az "Isten kutyáinak" csúfolt dominikánus rend által vezetett Inkvizíciót. Érdekesség, hogy az Inkvizíció megalapítása idején az "Isten kisebb testvéreinek" is nevezett ferences rend és a dominikánusok harcoltak egymás ellen annak vezetéséért.

 

A gnózis (gnoszisz) görög szó, jelentés ismeret. A gnoszticizmus az állítja önmagáról, hogy az élet legbenső, rejtett magyarázatának ismeretével rendelkezik. Jellemzője, hogy nem önálló tanításként jelentkezik, hanem más vallásokat használ mintegy hordozóközeget, azzal él szimbiózisban, nemritkán szellemi parazitaként. Valamint, hogy a gnosztikus teológiai gondolkodás meglehetősen változékony, mert olyan kisközösségek és csoportok hozták létre, amelyek nem fogadtak el semmiféle dogmatikus elvet, sőt kifejezetten nyitottak voltak a különböző nézetek ütköztetésére, és vitájára. A kibontakozó kereszténységre tett hatása, mint az már a címből kitűnhetett: kettős – egyrészt belső feszültséget okozva morzsolta illetve edzette azt.

 

A gnoszticizmust nagyon nehéz megnyugtatóan definiálni lévén, hogy sok benne a zavaros, ellentmondó elem. Mégis hagy álljon itt egy hivatalos definíció is, mely az 1966-os messinai tudományos konferencián meghatározta a gnoszticizmust: „Második századi gnosztikus szektáknak azokat tekintjük, amelyek a következő összefüggő motívumsorozatra épülő koncepciót megalkották: Az emberben van egy isteni szikra: ez az isteni világból származik, de ki van téve a végzetnek, a születésnek és a halálnak: a világba zuhant. Itt (a világban) belső isteni énjének égi megfelelője kell, hogy felébressze, és végre újra magába emelje. A gnózis egy elit számára fenntartott, isteni misztériumokról szóló ismereteket jelent.” (Az 1966-os messinai tudományos konferencián elhangzott definíciójavaslat). Megtalálhatók benne e görög filozófia, a kaldeusi asztrológia és a perzsa – zoroaszteri – vallás domináns elemei, melyek keverve, kicsit „turmix”-jelleggel hatják át a gnosztikus gondolkodást. Jellemző még egyfajta racionalizmus, ugyanakkor miszticizmus is. Tapasztalható még egyfajta szélsőséges magatartás: esetenként aszkézis, máskor pedig libertinizmus. Természetesen az utóbbiról az „ellentábor” minden esetben felháborodott vehemenciával és prüdériával nyilatkozik. A gnózis általában mélyebb bölcseleti vagy vallási ismeretet jelent és különbözik a felületes véleménytől vagy a vakhittől. A gnoszticizmus arra törekedett, hogy a keresztény egyházban uralomra juthasson, s a bölcselet, a filozófia segítségével bontsa ki a kereszténység titkait. Próbálta összekötni a pogány filozófiát a kereszténnyel, kísérletet tett a hit és a tudás, a kereszténység (vallás) és a bölcselet kibékítésére. Olyan kérdések megválaszolására vállalkozott, melyek korábban, de a korai keresztény időszakokban is felvetődtek, mint például: honnan és miért van a gonosz, honnan eredeztethető a jó, hogyan lett a végtelenből véges és így tovább. A kérdéseket részint a görög, részint a keleti filozófia alapján igyekezett megválaszolni. A gnózis két fő ágra osztható aszerint, hogy a görög vagy a perzsa eszmeiség elemei uralkodnak benne. Ezenkívül alcsoportokat képeznek az egyiptomi, a szír és judaisztikus elemeket felmutató irányzatok. Feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy a gnosztikusok sorsa a marginalizálódó kisebbség sorsa. E sorsra oly jellemző, hogy csak a szellemi ellenfeleik hangján szólalhatnak meg. Az összecsapások során nemigen adatik meg az: „Audiatur et altera pars!” esélye. Némileg javítani látszik a reális megítélés helyzetét, az a tény, hogy 1945-ben a Nílus menti Nag Hammadi-ban találtak egy kopt nyelvű, eredeti gnosztikus írásokat tartalmazó könyvtárat. Majd harminc évnek kellett eltelnie, hogy ez az anyag megfelelő publicitást kaphasson. Még a kutatókra vár az a feladat, hogy ezt a corpust összevessék az I. és a II. század elég bőséges és szisztematikus hereziológiai anyaggal.

 

Gnosztikus alaptanítások

 
Bizonyosra vehető a gnosztikusok két központi tétele:

• A jó és a rossz, a szent és a bűnös, az isteni és az ördögi erők által uralt világ kettős (dualisztikus) természete. Ez feltehetően a perzsa vallás felfogásából eredeztethető, ahol két örökkévaló és egyenlő erő csap össze a Sötétség és a Világosság harcában: Ahrimán és Ahura Mazda.

• A hit, az igazság valamiféle titkos, ezoterikus tanítási formában szájról-szájra, vagy titkos (apokrif) iratokban terjed tovább. A gnosztikusoknak ugyan nem központi tétele a számmisztika, de hatása – a pythagóreusoktól eredendően – érezhető. Az aritmológia a számot nem mennyiségi, hanem minőségi állapotában fogja fel. A legnagyobb és legtökéletesebb szám az Egy, ennek szakításából, felbomlásából keletkezik a Kettő, ami a válság, a viszály, az ellentmondás száma. A Kettőből újra egység a Háromban lesz. A Három szent szám (lásd: pl. Szentháromság). A gnoszticizmusban is fellelhető ez a Triász:

• Tér (látható kozmosz, láthatatlan kozmosz, köztes lét)
• Idő (mitikus idő, kezdetek ideje, átmenet ideje)

• Ember (szellem, lélek, test) Az emberben lévő hármasság adja a gnózis karakteológiáját: szellemi ember-, lelki ember- és testi típusú ember. Természetesen itt a jellemző karakter dominanciáját kel értenünk.

 

A gnosztikus szótérológiai tanítás erősen különbözik a kereszténységétől. A gnosztikus megváltó nem azért jön, hogy megbékítse istent és az embert, hanem, hogy önmagával egyesítse a gnosztikust. Nem azért jön a Megváltó, hogy megbocsásson egy olyan eredendő bűnt, amelyet a gnosztikus nem követhetett el, hanem hogy megszüntesse a tudatlanság, a meg nem ismertség és a hiány állapotát, és helyreállítsa a kezdetek teljességét. A gnosztikus megváltó önmaga megváltására érkezik. Az eszkatológiai nézetekre is erős szinkretizmus a jellemző. A lélekvándorlás tanát Pál apostolnál is fellelik. (Róm 7. 9. – 10.) A pokol leírásában a hellenisztikus motívumok széles tárházát fedezhetjük fel, keveredve keresztény apokaliptikus elemekkel. Ami a kegyelem teológiai kérdését illeti az egyes szekták tanításaiban is megoszlanak a vélemények. Ami közös az az, hogy a kegyelem előzményfüggetlen, paradox, felfoghatatlan, önzetlen, nincsenek előzményei, hanem az isteni jóságnak mélységes titka.

 

Hitbéli, „világnézeti” szempontból sem nem képeztek egységes vonulatot. Megoszlanak a vélekedések az inkarnáció, a feltámadás és a megváltás kérdéskörében is. Valentinus a valentiánusok hívei például tagadták, hogy Jézus valaha is ember lett volna, azt állították, hogy teste csupán látszat, képmás: dokeszisz volt. Az Ószövetséget barbár és érthetetlen dokumentumnak és a kereszténység ballasztjának tartották. Egy híres valentinusi megfogalmazás a következőképpen foglalja össze a gnózis tárgyát: „Ami bennünket megszabadít az annak a felismerése, hogy kik voltunk, mivé lettünk; hol voltunk, hová vettetünk; hová igyekszünk, mitől leszünk megváltva; mi a születés és mi az újjászületés.” A gnosztikusok között nagyon sok karizmatikus személyt is találunk. Többek közt ilyen volt Montanus, aki Vigasztalónak nevezte magát. Montanus legközelebbi követői asszonyok voltak, akiket egyházi tisztséggel ruházott fel. Kik tanítani, vitázni, ördögöt űzni, gyógyítani „merészeltek”. Markion teológiai értelemben Pál legnagyszerűbb utóda volt. A kereszténység két fontos és átható vonulatát képviselte: az egyház dokumentumainak hűvös, racionalista vizsgálatát és a tiszta, egyszerű szeretet-filozófiát. Nehézséget látott abban, hogy miként lehet a Páli szövegeket, az Ószövetséget és az Evangéliumot egymással összebékíteni. Erős kritikát képviselt a szent szövegek hitelességével kapcsolatban: csupán hét Páli levelet minősített eredetinek és elutasított minden későbbi Pál neve alatt futó írást, levelet. Az evangéliumokból csak néhány lukácsi részletet nyilvánított hitelesnek, az Apostolok cselekedeteiből is sok részt koholmánynak minősített. Baszilidesz alexandriai tanító életművéből csak egy-egy töredék maradt fenn. Az Exegetita című művét viszonylag jól ismerhetjük a hereziológiai írásokból, amely a sötétség és a világosság harcának leírását tartalmazza. Nézeteit, vélekedéseit ellenfele Irenaeus leírásból a következő pontokban foglalhatjuk össze:

• A tudás megszabadít az evilág fejedelmeitől, az embereknek még csak egy ezreléke sem birtokolhatja az igaz tudást,

• A misztériumokat titokban kell tartani,

• A mártírium haszontalanság,

• Megváltás csak a lelkeket érinti, a test romlásnak van alávetve,

• Minden külső cselekedet, még a legutálatosabb bűn is, teljesen közömbös a megváltás szempontjából

• A keresztényeknek nem a megfeszített Krisztust kell hirdetniük, hanem Jézust, akit az Atya küldött,

• A pogány áldozatok megvetendők, de lelkiismereti aggály nélkül részt lehet venni rajtuk, hiszen semmiségek.

 

Alexandriából Karpokratész nevét kell még megemlítenünk, ki egy új szektát alapított. Tanításuk szerint a világot olyan angyalok teremtették, akik sokkal alacsonyabbrendűek a születetlen Atyánál. Úgy vélekedtek, hogy Jézus József fia volt és pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkezett, mint minden más ember, kivéve, hogy tökéletesen "emlékezett" azokra a dolgokra, amelyeket régen az Atya szférájában látott. Ezért erő szállt le rá az atyától, hogy segítségével kiszabaduljon e világ fejedelmeinek rabságából. Irenaeus arról beszámol, hogy a szekta tagjait igen nagy gőg töltötte el, mert úgy viselkedtek, mintha az ő lelkük képes lenne ebben követni Jézust, ezért még az apostoloknál is tökéletesebbek. Röviden szólni kell még Simon-mágusról, kit az egyházatyák minden eretnekség ősatyjának és a gnoszticizmus megalapítójának tartanak. Simon-mágus olyan területre próbál belépni, amelyben illetéktelen. Simon varázsló, mágus, szemfényvesztő. Péter átka kiűzetteti őt ebből a szellemi univerzumból; a kizárás oka, hogy olyan képességeket akar pénzért megvásárolni - és talán később pénzért eladni - ami nem illeti meg őt. Simon-mágus nem gnosztikus, hanem a csodadoktorok, álpróféták, kanál-hajlítgatók, fénylátók, vízér-tudók ősatyja, akik gúnyt űznek az ezotériából. A "simónia" kifejezés a lelki javak adásvételeként honosodott meg a köztudatban. Simon mágus nem igazodott Jézus "ingyen kaptátok, ingyen is adjátok" (Mt 10.8.) szavához.

 

A gnoszticizmus továbbélése a középkorban

 

A gnosztikus tanítások – melyek sokáig csak az ellenség hangján át szólalhattak meg, és a cáfolatokból lehetett fáradságos eljárással rekonstruálni – a reneszánsz misztikusokat is megérintette. Echart mester a gnózis isteni szükségképpeni kiáramlásának felfogását az alexandriai újplatonizmus szellemiségéből származtatta. A Nousból (Νους) kiáramló világlélekből jönnek létre az egyedi lelkek. Az emanáció folyamatának utolsó tagja az anyag. A kiáramlás egy visszaáramlási vágyat indikál, mely vágy azonos az ember isten utáni vágyakozásával. Echart mester ezt így fogalmazza meg: „Az a szem, amellyel Isten néz le ránk, ugyanaz a szem, amellyel mi felnézünk Őrá.” A XV. – században Cusanus is megmerítkezik a gnózis világszemléletében. Életműve platónikus, neoplatónikus tradiciókhoz kapcsolódik. A szellem az örök végtelen bölcsesség élő leírása, mondja Cusanus. Az Egytől akkor nem szakadunk el, akkor él az Egy bennünk, ha azt, amit mérünk és értékelünk, ehhez az eleven szellemhez asszimiláljuk. Ez a hasonlítás és asszimiláció eredeti iránya. Bőhme Jakabot is – akit kortársai új Valentinosznak, vagy Philosophus Teutonicusnak neveztek – igen foglalkoztatta a gnoszticizmus dualisztikus szemléletéből fakadó gonosz problémája. Honnan van a világban a rossz? Vélekedése szerint a jó és a rossz közös tőről fakad, ad absurdum, mint isteni principium. A bűn a rossznak a jótól való különválásával állott elő s a bűnbeesés következménye az anyagi világ. Az anyag tehát nem más, mint a lét legmélyére süllyedt szellemi szubsztancia. Bőhme gondolkodásában Cusánusénál is hangsúlyosabb szerepet kap a „minden egy” (panta einani) gondolata, mely Herakleitosztól eredeztethető. Tehát minden egy mondja Herakleitosz… minden többi csak ennek az egynek számtalan vetülete. Sőt a világban nincsenek tények, minden csak értelmezés kérdése, teszi hozzá Nietzsche majd 2400 év múltán. Minden egy a sok csupán a káprázata (maja) az egynek. Ezt szinte minden keleti világszemlélet így gondolja, mely elképzelés a gnózis sajátja is. Pál – ki nem mentes a gnosztikus hatásoktól – így fogalmaz: „Most megismerésünk csak töredékes (…) Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes az, véget ér.” (1Kor 13. 9.-10.). És ma még csak tükör által homályosan (maja) látunk.

 

Természetesen a gnózis nemcsak keresztény talajon terjedt tovább, hanem más vallásokat is megérintett. Jellemzőként meg kell itt említeni az iszlámot és Ibn-Arabi nevét, ki a muszlin gnózis első embere, az iszlám ezoterikus doktrína megalapítója. Ibn-Arabinak köszönhető, hogy a mohamedán vallásban meggyökerezhetett a szufizmus, az iszlám misztika. Itt is látható, hogy a gnózis számára elengedhetetlen valamiféle szellemi táptalaj, amin virágozni tud. Szemben a kereszténységgel az iszlám nem vetette ki magából a gnózist, ily módon a szufi tanítások értékes elemi maradtak máig is ennek a vallásnak. Hasonló jelenséggel találjuk magunkat szemben a zsidó misztika területén is. A kabbalisztikus irodalom (pl.: Zóhár) nagyon sok gnosztikus elemet tartalmaz.

 

Hamvas Béla, a magyar gnosztikus

 

A gnoszticizmus kereszténységre gyakorolt ellen(hatását) vizsgálva nem hagyható figyelmen kívül a sajátos, nagy magyar gondolkodó Hamvas Béla vélekedése sem. Gondolatait a Scientia sacra: A kereszténység című részében olvashatjuk. Ahhoz, hogy helyesen tudjuk értékelni a hamvasi hozzáállást a gnózis kérdésköréhez nem szabad elfelejtenünk a kereszténységről kialakított elképzeléseit sem. Hamvas szerint a történelmi kereszténység mára már a nyomát sem őrzi a jézusi gondolatoknak. A kereszténység három fő ellensége a belülről való ellenség a klérus, a külső ellenségek a politikai hatalom és a scientifizmus tudatlanul, de mégis valamiféle közös megegyezéssel megakadályozta azt, hogy az evangéliumi kereszténységből bármi is megvalósulhasson. A kereszténység nem vallás (csak vallássá tették), hanem hagyomány, amely az embernek visszaadja önmagát. A kereszténység és a vallás elsietett azonosítása már eddig is súlyos értékelési hibákhoz vezetett. Hamvas a gnózissal kapcsolatban leszögezi, hogy voltak ugyan tévtanai és voltak rosszhiszemű gnosztikusok. De a korai kereszténység végzetes hibát követett azzal, hogy a gnózist minden erejéből támadta, eretnekségnek bélyegezte és a kereszténységből kizárta. Ezzel mintegy az értelem átvilágító erejét likvidálta önmagából. Ezt a cselekedetet már a korai időszakban megjelent hatalmi törekvés motiválta. A hatalom lelkiismerete minden esetben rossz, mert a leleplezéstől fél, ezért a megismerés mindenféle átvilágító aktusát tiltja. Hamvas ezt a hatást napjaink törvénytelen hatalmaiban is észreveszi, hisz minden ilyen hatalom a munkásságát azzal kezdi, hogy a szabad gondolkodást, a kritikus megismerést, a szólás szabadságát betiltja. Helyette engedelmességre tanít, és tévedhetetlen tanokat nyilatkoztat ki. Az embert életműve felépítésének lehetőségétől megfosztja, és pragmatikát, vagyis részlet-tetteket követel, nem egzisztenciális (élet)művet, hanem személytelen aktust. A gnózissal kapcsolatban a kereszténység „árnyékra vetődött”. Az öt ért külső-belső támadások közül nem a gnoszticizmus jelentette az igazi veszélyt. A korábbiakban is sikerült a klérusnak a szabad megismerés értelmi tevékenységét Egyházon belül és kívül több mint ezer évig dogmatikai tilalommal megakadályozni, de ez az újkori racionalizmusban az értelem csonka és torz alakjában a felszínre tört, a deviancia még nagyobb lett. Ebből a szempontból a racionalizmust a kereszténység által korábban nem asszimilált értelem (gnózis) bosszújának lehet tartani. A gnózissal kapcsolatban Hamvas végez egy összehasonlítást a hindu hagyomány irányába. A szanszkrit dyána jelenti az univerzális orientáció segítségével a megismerést, az értelmi megtisztulás útját. Ezt a brahmani szellem megőrzi. A szakrális megismerés a jóga (dyána joga), az abszolút szellemmel való egyesülés. A megismerés egyben megszabadulás is (dyána moksa). A „vegytiszta” gnózis annak a felismerése – amit a hagyomány tud – hogy Isten és ember viszonya fedetlen. Az ember Istent felismeri önmagában és Istenben, mint ami az egyetlen biztos, abszolút, igaz és valódi azonosság. Hamvas szerint erre a felismerésre a korai kereszténység nem jut el, melynek egyik oka a már említett kiiktatása a gnózisnak a keresztény szellemiségből. A IV. század végére a kereszténység teljes mértékben likvidálta önmagából a "persona non gratának" nyilvánított gnózist, és már nemcsak a Római Birodalom uralkodó vallása lett, hanem mindinkább az egyetlen vallás, amelyet hivatalosnak lehetett tekinteni. Kifejlesztette az új helyzethez illő jellegzetességeket is: a hivatali rendszert, a hatalmi apparátust, a kiváltságokat és beágyazódott a társadalmi-gazdasági hierarchiába. Létrehozta a pompás és finoman kidolgozott - tömegek számára impozáns - papi osztály elkülönültségét (úgymond Istenhez közelebb állását) hangsúlyozó szertartásrendet is.

 

Ha elfogadjuk Hamvas azon állítását, hogy a kereszténységnek nincs kozmológiája, akkor azt is be kell látnunk, hogy a gnózis nagyon színes és időnként kicsit zavaros világképet illetve teogóniát tár elénk. Ennek a kozmo-, teo- és antropogóniának a főszereplője Demiurgosz, a nagy Világalkotó (abban az értelemben ahogy egy építészről, mint valamely építmény „teremtőjéről” beszélünk), kiről talán Platón a Timaosz dialógusaiban beszél először. Demiurgosz sajátos alkotó, egyfajta mesterember, ki az őskáoszból – melyben az anyag ősidőktől fogva jelen van – hozta létre a világot. Demiurgosz időnként azonos a judaizmus Jahvéjével és a pogány görög hitvilág jó és rossz istenei között végzi áldásos tevékenységét. Ami pedig az antropogóniát illeti, az teljes mértékben ószövetségi elemekre támaszkodik. A Teremtés könyve fejezeteiből fenntartás nélkül válogat, majd azt saját szájíze szerint alakítgatja. E válogatás egyik „eredménye” Ádám 130 éves korában született (Ter 4. 25.) Széth nevű gyermekének központ szerepe. Ezt a központi szerepet e Kabbala is tükrözi: „Az Úr angyalát elküldte Ádámhoz és azt üzente neki: küldök neked harmadik fiút, és a titkaid erre bízd, hogy az ősi létről való tudás az idők végzetéig el ne vesszen.” Míg Káin a sötétség, Ábel a világosság gyermeke, addig Széth a kettő közti ingadozás után a végleges megállapodás szimbóluma volt.

 

A gnoszticizmus dualisztikus felfogása szerint a történelem a jó és a rossz illetve a világosság és a sötétség küzdelmének színtere. Szent János evangélista így fogalmaz: „A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” (Jn 1.5.) Sajnos ez a „hangulatjelentés” napjainkra még fokozottabban érvényes. Minden hivalkodó fény és pompa ellenére sötétségben vagyunk. A hindu hagyomány szerint volt a világban egy tiszta, békés, igazságos korszak ez a ’szatja-juga’ (édenkert, nirvána, aranykor). Korunkra inkább a sötétség, a bűn, a mocsok a jellemző, ez a ’kali-juga’ (apokaliptikus kor). János szerint a Keresztelő azért jött el, hogy tanúságot tegyen a világosságról. (Jn 1.7.). Majd így folytatja: Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. (Jn 1.9.11.) Evangéliumi megfogalmazása ez a ’szatja-juga’ ’káli-jugává’ válásának. János evangélista még a világossággal indít, majd a Patmos szigetén ez a kép egy sötét apokaliptikus vízióba torkollik. A magyar nyelv is őrzi ezt e „világ” szavunkban, de mára már ez a „világ”-osság teljes mértékben otthont adott a „sötét”-ségnek. Az ember kifelé tódul a világosság reményében (a modern pszichológia ezt extroverziónak hívja), de belül sötét marad. Az anyagi világról szóló tudásunk elképesztő, szellemiségünk belső világára sötétség borul.

 

Gnosztikus mozzanatok a kanonizált evangéliumokban

 

Található még néhány gnosztikus mozzanat az evangéliumokban és a páli levelekben is. Ezeknek felvázolására segítségünkre szolgál Bulányi György „Keressétek az Isten Országát” (K.I.O.) című műve, amely nem kevesebbre, mint a „jézusi tanítás tisztázására” kötelezte el magát. Valamint „Szent Pál teológiája”, amely arra keresi a választ, hogy hol és mikor vétettük el ama bizonyos „csilingelést”, és ebben milyen szerepe lehetett Pálnak? „Kinyilvánítom, ami a világ teremtésétől fogva el volt rejtve.” (Mt 13.35.) mondja Jézus és „Ennek lettem a szolgája abból az isteni hivatásból, amelyet értetek kaptam, hogy az Isten szavát egészen érvényre jutassam: azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott.” (Kol 1.26.) szól Pál. Egy olyan ismeret (gnózisz) válik ismertté (ginoszkein, gnozidzein), ami eddig rejtve (kalüptein) volt. János így adja Jézus ajkára a szót:"…mert amit hallottam az Atyámtól, azt mind ismertté tettem számotokra.” (Jn 15.15.) A „Keressétek az Isten Országát” – ban a következőket olvashatjuk:

• „Ami rejtett volt ezidáig, csak azért volt, hogy felfedetté, nyilvánossá, ismerté legyen. (Mt 10.26., Mk 4.22.) Az atya felfedte a maga titkait a kicsinyeknek, az ezek közé tartozó Péternek is; (Mt 11.25., 16.17., Lk 10.21.) az Atya ismertté lesz az ember számára, ha Jézus felfedi Őt nekünk. (Mt 11.27.) A Jézustól fülbesúgott tartalmaknak a háztetőkről hirdetése következik. (Mt 10.27. Lk 12.3.) Az egész Szentháromság érdekelté válik abban, hogy ismert legyen számunkra az Ország, amelybe a Fiú által meghívott minket. Aki szereti a Fiút, ahhoz a Fiú elmegy az Atyával együtt, a Fiú velünk van mindennap a világ végezetéig, a lélek elvezet minket a történelem folyamán minden igazságra, s a történelem végén a parúziakor újra felfedetik a Fiú, hogy azt követően teljessé legyen számunkra a látás.” (B.Gy. K.I.O. 3.num. e.)

• „A jó Pásztor juhait-ismerésének életodaadási következményei vannak. S ennek az ilyen következményű ismerésnek időtlen mintája – az Atya Fiút-ismerése. Olyan értelmi tevékenység ez, amely szeretetet bont ki önmagából.” (B.Gy. K.I.O. 4. num. a.)

• „Nemcsak az Atya ismeri a Fiút, az ismerés kölcsönös; a Fiú is ismeri az Atyát. Ezt az Atyát ismerést két szinoptikus és hat jánosi nyilatkozat kifejezetten tanítja. Méghozzá négy különböző igével, melyekből egy teljesen érzéki (horán = látni), kettő érzékiből értelmibe hajló (eidenai és epiginószkein) és egy tisztán értelmi természetű (ginószkein) ismerést hordoz. (B.Gy. K.I.O. 5.num. a.)

• „Számunkra a ’hit’ egyértelműen értelmi-megismerési funkciót jelöl; amennyiben arról van szó, hogy elhiszünk valakinek valamit. Eme kultúrkörünkön belül egyértelműség ellenére is átcsap azonban a ’hit’ szóval kifejezett tartalom ezen értelmi-akarati határon, amennyiben arról van szó, hogy hiszünk valamiben, valakiben. (B.Gy. K.I.O. 42.num. c.)

• A ginószkein szótári jelentése: megismerni, belátni, ismerettel rendelkezni, tudni érteni, ítélni, következtetni. Főnévi származéka az első keresztény századokban nagy szerephez jutott (gnószisz = tudás) szó, amelyet Lukács egy ízben az Úr ajkára is ad: ’elvettétek a tudás kulcsait’. (Lk 11.52.) (B.Gy. K.I.O. 44.num. b.) Giacomó Filoramó „A gnoszticizmus története” c. tanulmányában Szent János patmoszi apokaliptikus látnok – kinek személyéhez köti a ’János-apokrifot’ – mellett a pogányok apostolát Szent Pált is a keresztény gnózis legfőbb patrónusainak nevezi. Bulányi György „Szent Pál teológiájában” (63.num. b.) ezt a kérdést nem a felszínen, hanem a dolgok mélyébe hatolva elemzi, és nem tesz a fentiekhez hasonló éles kijelentést. A tartalomelemzés eredménye: „A gnószisz =ismeret, epignószisz =megismerés, gnoszidzó =megismertetek szavak a C.P.-on belül 23,15 és 18 ízben fordulnak elő a többi 14 könyv 6, 5 és 8 előfordulásával szemben, ami 12.4, 9.4 és 7.2 relatív gyakorisági mutatót ad a C.P. javára. „ A szerző vélekedése szerint a páli gnózisz tartalma megegyezik a hit, a kinyilatkoztatás, a titok, a prófécia, a bölcsesség, az ige, és az evangélium címén tudomásul vettekkel; és ezt néhány példán illusztrálja:

• Hit: „…az egyiknek adatik az ismeret szava (logosz gnoszeosz) ugyanazon Lélek, szerint a másiknak pedig a pisztisz ugyanazon lélekben…” (1Kor 12.8.). A Krisztus Testét addig kell építenünk, „amíg el nem jutunk mindannyian a hit és az Isten Fia megismerésének egységére…”(Ef 4.13.)

• Kinyilatkoztatás: Pál az efezusiak számára Jézus Krisztus megismerése céljából kéri a kinyilatkoztatás Lélek-adományát. (Ef 1.17.) • Titok: Pál azt kívánja, hogy a kolosszeiek eljussanak az értés teljességének minden gazdagságára, Isten titkának, a Krisztusnak a megismerésére. (Kol 2.2.)

• Prófécia: „…és ha birtokolnám a próféciát, és látnék minden titkot és minden ismeretet…” (1Kor 13.2.)

• Bölcsesség: „Az egyiknek ugyanis a bölcsesség szava (logosz szophiasz) adatik a Lélek által, a másiknak pedig az ismeret szava ugyanazon lélek által, mert a bölcsesség és az ismeret közös kincsei rejlenek Krisztusban, mert a Lélek által adományozott bölcsességgel jutunk el Krisztus megismerésére.

• Ige: „A korintusiak mindenben bővelkednek: hitben és igében és ismeretben…” (2Kor 8.7.)

• Evangélium: Pál azért imádkozik, hogy adassék neki bátorság ’az evangélium titkának megismerésére’.(Ef 6.19.) Pál azért imádkozik Filemonért, hogy Filemon hitének legyen ereje ’minden jónak a megismerésére’. (Filem 6.)” (B. Gy. Szt. Pál teológiája 63.num b.)

A páli gnózis nem önmagában áll, hanem a szeretet szolgálatában. ’Ismerhetem az összes titkokat és minden tudományokat, (…) ha szeret nincs bennem mit sem érek.’ (1Kor 2.) Pál szerint a megismerésünk csak töredékes, tehát a gnózis csak részleges lehet. Az Isten milyensége, létezési módja titok az ember számára (agnosztikus mozzanat). De: „az Isten léttartamába bepillanthatunk, mert számára lehetséges az isteni léttartalommal, a szeretet tanulmányozása Jézuson s a Jézus követőkön; sőt megtapasztalása önmagunkban is, ha Jézus követőinek a táborába tartozunk. (Szt. Pál teológiája 2.num. a.) (gnosztikus mozzanat). Látható tehát szemben Giacomó Filoramó megállapításával. A gnózis Pál teológiájában nem önmagában, hanem csak feltételesen, csak más tartalmakhoz köthetően van jelen kiegészülve agnosztikus beszűrődésekkel. János Apokalipszise említést tesz egy gnosztikus őskeresztény szektáról a nikolaitákról: „Így vannak nálad is, akik a nikolaiták tanítását tartják, amit gyűlölök.” (Jel 2.15.) „De az megvan benned, hogy a nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, a melyeket én is gyűlölök.” (Jel 2.6.) A jánosi vélekedés ezen ponton tehát teljesen negatív a gnózis irányában.

 

A gnózis utóélete (eretnek mozgalmak, szabadkőművesek, rózsakeresztesek, a romantika irodalma, antropozófusok, mélylélektan, New Age…)

 

Szólni kell még a gnózis utóéletéről néhány szót. Ez az eszmeáramlat igen nagy jelentőséggel bírt a kereszténység előtti és a kora-keresztény időben. A negyedik-ötödik században teljesen kihalni látszik, azonban időnként fel-felüti a fejét a katharok, bogumilok, pauliciánusok szektájában, később a szabadkőművességben és a rózsakeresztesek mozgalmában, majd a modern illetve posztmodern korban tűnik fel újra. A materialista lélektan zsákutcába jutott, kutatásának a tárgya a lélek anyagi alapokra helyeződött; valamiféle ’agy-termékként’ jelenik meg, miként az epe a májé, vagy a vizelet a veséé. A Lélekből kimaradt a lélek. C.G.Jung ’selbst’ teóriájával próbál visszanyúlni az eredethez. Sokat merít az antik gnosztikusok gondolataiból, egyes megnyilatkozásaiban pedig egyenest őket tekinti a mélylélektan feltalálóinak. Az európai romantikában Novalis mágikus idealizmusában ismerhetünk a gnózis szellemiségére. Verseiben nem nehéz felfedezni a gnosztikus mítosz alapvonalait. Figyelemre méltó romantikus irodalmi műveket olvashatunk még ebben a témában Kafka, Faulkner és Hesse tollából. Giacomó Filoramo tanulmányában a gnoszticizmus újrafelfedezéséről beszél, és párhuzamot próbál vonni a második és harmadik század szorongásteli helyzete és korunk szellemi megpróbáltatásai között. A gnózisban saját korunk problémáinak tükröződése látszik. Az antropózófiát, a teozófiát is gyakran érte az a vád, hogy nem tett mást önmaga megalapításával, mint „felmelegítette” a gnózist. Ezt az Állítást Rudolf Steiner visszautasította. Úgy vélekedett, hogy az antropozófia mint szellemtudomány azon az elismerésen alapszik, hogy a fizikai világ mögött és azzal bensőségesen összekapcsolódva egy szellemi-érzékfeletti világ van, és az ember képes arra, hogy bizonyos megismerési erők kifejlesztésével betekintsen ebbe a fizikai világgal összenövő érzékfeletti világba. Steiner szerint ez a felismerés nem jelenti az antropozófia gnosztikus eredetét. A sajátos szótérológiai motívum - a megváltást és a módszert egyaránt önmagamban megtalálni - a steineri antropozófia mellett felbukkan José Silva (Agykontroll) tanaiban is. A hatvanas években kibontakozó és napjainkban divattá lett New Age mozgalom is mutatja magában a gnózis főbb sajátosságait. Elsősorban a szinkretizmusa a szembeötlő – egyfajta világnézeti „bolhapiac” benyomását kelti. A piac hasonlat nem túlzás hisz néhol már „New age economy” – ről beszélnek. Természetesen ebben a mozgalomban is vannak nagyon tisztességes törekvések. Korunk „írástudóinak” lenne a feladata, hogy ebből a kavalkádból felismerjék és megfelelő szellemi szintre emeljék az örök értékű elgondolásokat. Jelen írás kerete és írója felkészültsége sem teszi lehetővé a New Age szellemi rágógumijának mélyreható elemzését. A gnózis a tudomány a technika világában is teret követel magának. A tudományos világkép egyre inkább gnosztikus jellegű, a természettudományokban a kutatás "anyagtalanodása" megy végbe. Az immaterializálódás széleskörűen a komputer technológia révén terjed. A számítógépek virtuális valóságában egyre inkább a hordozójától és tartalmi differenciáitól egyaránt megszabaduló mitikus szellem: az információ-kommunikáció válik uralkodóvá.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Veszprém

(Kiss Józsefné, 2009.08.09 08:09)

A mai naptól követni,olvasni foglak!Szerintem mindenkinek kell néha egy kis biztatás,majd akkor is itt leszek,csak szólj ha véletlenűl lesz így....