Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Homeopátia depresszióban

2008.05.10

Homeopátia a depresszióban




Jóval több embert érint a depresszió, mint amennyit az orvosok kezelnek. Nagyon sokan fel sem ismerik magukon a depresszió jeleit, míg mások felismerik ugyan, de egy általános, rossz szemléletmód alapján rejtegetik pszichiátriai betegségüket.
Rendkívül gyakori az a hibás gondolkodási séma is, miszerint „ha én nem tudok magamon segíteni, más sem tud". Az orvos azonban tudja: ha valaki folyamatosan fáradt, alvászavarai, esetenként sírógörcsei vannak, kedélyállapota folyton ingadozik, indokolatlan bűntudat gyötri, érdeklődése lecsökkent, dekoncentrált, úgy érzi, semminek nem tud örülni, az egyértelmű jele annak, hogy az illető lelki egyensúlya felborult, és visszabillentéséhez segítségre van szüksége.

 

A depressziónak több fajtája van, attól függően, mitől alakul ki a betegség. Némelyekből a túlzott stressz váltja ki, ez főként a munkamániásokat és az új környezetbe csöppent embereket fenyegetheti. De komoly túlterheltséget okoz a tökéletességre való törekvés is, s a görcsös megfelelni vágyás előbb-utóbb betegségbe hajszolja az embert. A depresszió nem hirtelen csap le, hanem fokozatosan alakul ki. Több fokozata van, a skála a szomorkás hangulattól egészen az öngyilkossági késztetésig terjed.
Számosan vannak, akik bármilyen nehézséggel megbirkóznak életük során, egyeseknek azonban ez nem megy. Ők hosszú ideig szoronganak, álmatlanok, nyugtalanok. Ezzel egy időben jelenhet meg náluk a lehangoltság és a fáradékonyság is. Az őszi-téli hónapokban különösen sokan panaszkodnak depressziós tünetekre. Ennek fő oka a napfény hiánya, hiszen a szervezetnek ahhoz, hogy megfelelően működjön, fényre van szüksége.

 

Hangulatjavítók

 

A homeopátia nem ígér csodálatos gyógyulást, de személyre szabott, az esetleges lelki és érzelmi háttért is figyelembe vevő gyógymódot ajánl, így lehetőséget ad arra, hogy immár nyugodt lélekkel keressen a beteg megoldást problémáira.



Gyakori tünet a nyugtalanság, amelyhez nagymértékű fáradtsággal társul. A betegség hullámokban támadja meg a beteget, aki egy idő után teljesen negatívan szemléli önmagát és a világot. Fontos tünete ennek az állapotnak a súlyvesztés, illetve az álmatlanság. Nem ritka a szinte kényszeres aprólékosság sem. Számukra az Arsenicum album hoz segítséget.


Ha valaki ingerlékeny, kétségbeesett és közben morózus, netán bosszúálló, számára jó megoldást nyújthat az Acidum nitricum.

 

Az idegkimerültségtől szenvedő, már-már közönyös, apátiás betegek gyakran panaszkodnak fejfájásra, alvászavarra. Nekik az Acidum phosphoricum ajánlott.

 

A reményvesztettség, a hirtelen kialakuló lehangoltság értéktelenségérzettel és életundorral párosulva igen veszélyes lehet, ezért Aurum metallicumra van szükség.

 

A Graphites az ok nélkül aggódó, szorongó emberek hangulatingadozásain segít. Ez utóbbi állapot jellegzetessége még a puffadás, a székrekedés, vagy ritkán az ekcéma.

 

Friss gyász vagy szerelmi bánat esetén, amikor sírógörcsök kapják el az embert, jó szolgálatot tesz az Ignatia amara.

 

Némelyek fizikailag és szellemileg is kimerültek, túlérzékenyek, néha kissé hipochonderek is. A Kalium carbonicum enyhíti a tüneteiket.

 

Egy másik -szintén nagy fáradtságérzettel járó - betegségen segít a Kalium phosphoricum, akkor, ha az illető fél a tömegtől, illetve más emberekkel való találkozástól. Bánat, de túlhajszoltság miatt is kialakulhat ez az állapot, amely memóriaromlást, alvászavarokat eredményezhet.

 

A Lachesis a felfokozott lelkiállapot ellenszere. Ez a fajta depresszió gyakori a klimax körüli időszakban - hisztérikus féltékenység, túlérzékenység léphet fel.

 

Szintén a nőknél jelentkezhet a premenstruációs szindróma. Ha ezt közömbösség és sírás egyidejű jelentkezése jellemzi, akkor a Lilium tigrinum a megfelelő szer a bajra.

 

A Lycopodium azokon segíthet, akik alvászavarban szenvednek és túlérzékenységük levertséggel párosul. Az ilyen betegekre jellemzőek az emésztési zavarok, valamint az, hogy szexuális életük szinte megszűnik.

 

Ha a lehangoltság nagyfokú fogyással és fejfájással párosul, a Natrium muriaticum jelenti a megoldást. Jellemző tünet a nehézkes koncentráció és a jövőtől való félelem. A beteg állapotán a vigasztalgatás sokat ronthat, azzal nem segítünk.

 

A kreatív emberek sorscsapása az a fajta depresszió, amely elveszi a kedvüket az alkotástól. A lehangoltság hullámokban érkezik, ezért nagy szükségük van arra, hogy folyamatosan lelkesítsék, biztassák őket. Emellett a Phosphorus lehet még segítségükre.

 

A Sepia ismét főként a nőknek ad lehetőséget arra, hogy visszanyerjék egészségüket. Náluk a menstruáció idején felerősödnek az olyan tünetek, mint a közöny, a visszahúzódás, a sírás és a memóriazavar. Ezen a tünetegyüttesen sokat segít a rendszeres mozgás, illetőleg a sport.

 

Az említett homeopátiás készítményeket C30-as hígításban ajánlott beszerezni, és 2-3 héten keresztül heti 1 alkalommal 5 szemet nyelv alatt elszopogatni. Lehetőség szerint tegyük ezt minden héten ugyanazon a napon. Ha javulást tapasztalunk, befejezhetjük a készítmény szedését, mert az tovább dolgozik a szervezetben. Nagyon dózisú szereket csak orvos felügyelete mellett szedjünk és vásároljunk! Ha valaki nem homeopátiás szereket használ, hanem orvos által előírt antidepresszánsokat, akkor csak a kezelőorvossal egyeztetve csökkentheti a felírt mennyiséget vagy hagyhatja el azt!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Győr

(Lőrincz Károlyné, 2014.05.08 08:29)

Az lenne a kérdésem, hogy a 26 éves lányom akinek már volt egy pánikrohama, xanaxot, hanglatjavitót szedett 3 hét után is megviselte a gyógyszer abbahagyása. De viszont nagyon hipohonder lett, és önértékelési problémái vannak, ami megkeseriti a mindennapjainkat. Néha ha nagyon feszült SEDAFIT PC-t vesz be, ami nagyon jó. Szeretném megkérdezni, hogy milyen hangulatjavitót tudna ajánlani, hogy végre mosolyogni lássam a fiatal lányomat.

b.attilapeter@freemail.hu

(B.A.P., 2010.12.30 18:19)

Kedves maci33!

Nem vagyok orvos, ismeretterjesztés céljából tettem fel ezeket az anyagokat.
A depresszió kezeléséről annyit tudok, hogy a legtöbb orvos által felírt antidepresszáns növeli a szerotonin és noradrenalin ("boldogság hormon") szintjét az agyban, így segít megküzdeni a depresszióval és a szorongásos betegségekkel.
A megküzdéshez önmagában nem elég a gyógyszer, érdemes kognitív-behavior pszichoterápiát is igénybe vennie a gyógyszerszedéssel párhuzamosan, mert tartós gyógyulás, az élethelyzet megoldása a kettő kombinációjával a legjobb.
A homeopátiás szereknek lehet szerepük enyhe depresszióban, illetve komoly depressziónál a későbbiekben, ha már lehet csökkenteni az antidepresszánsok dózisát, akkor meg lehet próbálni a homeopátiás szert is.
Orbáncfű tartalmú szereket azért nem szabad antidepresszánsokkal együtt szedni, mert mindkét típusú gyógyszer a szerotoninszintet növeli és veszélyessé válhat a kettő együtt.
A grapefruitban pedig tényleg vannak olyan anyagok, ami bizonyos típusú antidepresszánsokkal együtt veszélyes kombinációt alkothatnak.
Merjen mindent világosan, tényszerűen megkérdezni kezelőorvosától, akinek az a célja, hogy mielőbb meggyógyuljon.
Homeopátiás kiegészítő kezeléshez, olyan pszichiáter szakorvost keressen, aki elvégezte a homeopátiás képzést. A Magyar Homeopata Orvosok Szövetségénél tudnak Önnek ilyen orvost ajánlani.
Kitartást és aktív részvételt kívánok a gyógyulása érdekében!

Üdvözlettel: Attila

1055 Bp Falk Miksa u 30.

(maci33, 2010.12.30 12:25)

Kedves Attila!

Az lenne a kérdésem, hogy hagyományos antidepresszáns mellett lehet-e Sepia ch15-öt szedni? Azért kérdezem, mert tudok róla, hogy a Sepia hat a májra, és arról is tudok, hogy néhány természetes anyagot, mint (pld.orbáncfű, grépfruit), nem szabad az antidepresszánssal együtt alkalmazni, mert ugyan az a máj enzim bontja őket és kiolthatják antidepresszáns gyógyszer hatását. Ezt az orvos mondta. Érdeklődnék, hogy a Sepiánál is kell-e tartanom ilyesmitől?
Köszönöm válaszát, üdvözlettel, Gabi

mary_57@freemail.hu

(Beke Mária, 2009.01.16 16:26)

Tisztelt Attila!

Érdeklődöm, hogy Komárom-Esztergom megyében tud-e Ön olyan személyt, vagy csoportot ajánlani, akivel,/v.akikkel/ lehetséges személyes találkozó, szorongás témában is.

Tisztelettel:Beke Mária

Boldgo Új Évet kívánok Önnek és kedves családjának!