Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lafferton Emese: Az ember és a társadalom testéről

2012.01.08

 

Lafferton Emese: Az ember és a társadalom testéről 

 

emberi-test.jpg

 

A test külső és belső szabályozása

 

Értelmezésemben a modern ember a társas viselkedési normák által

megszabályozott, a társadalmi elvárásoknak megfelelni vágyó, önfegyelemmel

rendelkező racionális lény, akit a modern intézményrendszer "ágyaz" a

társadalomba. E modern embert körülvevő intim szférába folyamatosan

behatolnak a hatalmi technikák és a tudományos megismerés, annak ellenére,

hogy a magánélet integritásának fontosságát a társadalomban fennen

hangoztatják. A modern ember saját testéről alkotott elképzeléseit és

a test használatának és szertartásainak mai formáit az elmúlt négyszáz

év történeti folyamatai alakították ki. Ennek során a legnagyobb hatást

a Foucault által is vizsgált, s a tizennyolcadik század végétől kialakuló

(noha ennek előzményeként, kezdetleges formában már a tizenhatodik század

végétől megjelenő) modern intézményrendszer gyakorolta, amely alkalmasnak

bizonyult a beteg és a normától eltérően viselkedő emberek társadalomból

való kirekesztésére. Az új intézményeken belül a különféle hatalmi technikák

segítségével lehetővé vált az emberek fegyelmezése és ellenőrzése, a testi

megnyilvánulások szabályozása és korlátozása. Az ember hétköznapi és intim

életébe behatoló modern tudományos megfigyelés az új intézményrendszerhez

szorosan kapcsolódva létrehozta azon intézményes diskurzusokat és tudást,

amelyek kijelölik az ember természetben és társadalomban elfoglalt helyét,

és meghatározzák a test mozgásterét...

 

Elias A civilizáció folyamata című munkájában (Elias 1987) részletesen és

meggyőzően bemutatta, hogy a nyugati társadalom és hatalmi struktúra

változása miként vonta maga után a nyugati ember viselkedésnormájának és

pszichikai habitusának a változását. Eliasnál a civilizáció folyamata

összefügg az állam genezisével: az abszolutista hatalom központosító

törekvéseivel, hatalmának megszilárdításával. A reneszánsz és abszolutista

udvarokban a tizenötödik századdal kezdődően újfajta viselkedési

normarendszer alakult ki, a kialakulás folyamata a korabeli didaktikus

irodalomban (az illemkönyvekben és viselkedési útmutatókban) könnyen

tetten érhető. Az eleinte az udvarokban megjelenő, és az elitkultúrát

meghatározó etikett és viselkedési normák idővel mind szélesebb rétegekben

terjedtek el, szabályozni kezdték a hétköznapi élet számos területét,

és kialakították a test higiéniáját és hétköznapi szertartásrendszerét.

A test anyagcserével kapcsolatos funkcióinak (táplálkozás és ürítés),

illetve a test egyéb megnyilvánulásainak (az olyan kiáramlásoknak és

kiszivárgásoknak, mint a szellentés, a köpés vagy az orrpiszkálás)

egyre szigorúbb szabályoknak kellett megfelelniük (lásd még Greenblatt

1990). Egyes testi megnyilvánulások fokozatosan nemkívánatossá, ill.

"láthatatlanná" váltak, a láthatókat pedig az új étkezési szokások,

az evőeszköz használata, az újfajta higiéniás és öltözködési elvárások

korlátozták, illetve tették szalonképessé. Mindezek hatására megváltozott

az egyes ember saját testéhez való viszonya, öntapasztalása, és

megváltozott a körülötte lévő testekkel való kapcsolata. Ami egykor

mások jelenlétében, nyilvánosan folyt, annak mára a látványa, de sok

esetben még a puszta említése is elfogadhatatlan lenne, és szégyenérzetre

adna okot (Elias 1987: 185).

Elias arra is fölfigyelt, hogy a tizennyolcadik századra végbement a

tiltások és korlátozások belsővé tétele: a szégyen és feszélyezettség

érzésének erősödésével a testek külső fegyelmezése átalakult belső

szabályozássá. Az egyén belül "képviseli" a társadalmi normarendszert,

s amennyiben áthágja az internalizált tilalmakat, úgy saját "lelki

háztartásának konfliktus[át]" idézi elő (Elias 1987: 755). Az egyén

pszichés gátlásainak (bűntudat, szégyenérzet) kialakulásával elmélyültek a

test belső világát a külső világtól elválasztó határok, ezzel párhuzamosan

egyre jobban elkülönült az intim- és magánszféra, s megnőtt a testeket

elválasztó tér. A test felszíne újfajta demarkációs felületté vált, amely

a testi megnyilvánulások és rítusok, a testi kapcsolatok, illetve a test

igényeinek a kielégítése során minden korábbinál jobban elhatárolta az

egyént a többi embertől, az egyes testet a többi testtől. Kialakult a

modern homo clausus: a társas viselkedési normák és elvárások segítségével

szabályozott, önfegyelemmel rendelkező, racionális ember, ez a "magáért

való kis világ, mely végső soron a rajta kívüli nagy világtól teljesen

függetlenül létezik" (Elias 1987: 66)...

 

A test fegyelmezésének és ellenőrzésének történetéből;

a test felszínének megbontása: kínzás és boncolás

 

A testet, amely a népi kultúrában mágikus erőkkel rendelkezik és termékeny,

s amely egyben az önellátó kis falusi közösségek életképességét és erejét

is szimbolizálta, a tizenhatodik-tizennyolcadik század során az egyház és

az állam fokozatosan megfosztotta hatalmától, s a bürokrácia és az

adminisztráció segítségével kiterjesztette fölé a felügyeletét.  A

boszorkányüldözések, az ellenreformáció vallatásai, az egyházi bíróságok

mind-mind a felügyelet növelésének az eszközei voltak. Michel Foucault

több munkájában is foglalkozott azon hatalmi technikák kialakulásával,

amelyek segítségével megfegyelmezhetők, engedelmessé és hasznossá tehetők

az emberek, és végeredményben az egész társadalom fölé kiterjeszthető a

felügyelet. E hatalmi technikák a tizenhatodik-tizenhetedik századtól

kezdve fokozatosan kialakuló fegyelmező, el- és kirekesztő, illetve

nevelő intézményeken belül jelentkeztek (az elsőre az elmegyógyintézetek,

a kórházak és dologházak, a másodikra a kollégiumok és kaszárnyák

szolgáltattak példát).

 

 A középkortól kezdve a büntetés leglátványosabb formái: a kínzás és a

csonkítás során a hatalom durván - és sokszor véglegesen - megbélyegezte

az alattvalók testét. Az uralkodó a megtört, megcsonkított vagy

elpusztított testeken keresztül tette a törvényét láthatóvá és mindenki

számára érvényessé, ezáltal erősítve meg hatalmát a társadalomban. Foucault

úgy fogalmaz, hogy a kivégzések és a kínzás a "pillanatnyilag megsérült

uralkodói hatalmat" állították helyre. Az elítélt a király "szimmetrikus

és megfordított" alakja volt, akinek testén a kínzás vagy a kivégzés során

az igazságszolgáltatás, illetve a király hatalma mindenki számára látható

módon győzedelmeskedett (Foucault 1990: 42). Szembeötlő a teatralitás,

amellyel a test büntetése folyt, és az az elrettentő szándék, amelyet az

egész folyamat kifejezett. Foucault szerint a tizennyolcadik század

végén, a tizenkilencedik század elején "kialvóban van a büntetés komor

ünnepének lángja". Fokozatosan a börtön vált a büntetés színhelyévé.

Megszületett "a törvény és a bűn új elmélete, a büntetés jogának új morális

vagy politikai igazolása". A börtön modern intézményének megjelenésével

és elterjedésével párhuzamosan kialakult az eljárások egyezményes rendje,

érthető törvénykönyvek születtek, és a büntetés elsőrendű célja a bűnös

megjavítása lett. Egyre fontosabbá váltak a bűntett elkövetésének

körülményei, illetve az elkövető pszichés alkata. E tényezők

figyelembevételével a bűnös büntetését az "egyénre szabják". A hóhért a

"szakemberek egész hada" váltotta fel: "felügyelők, orvosok, lelkészek,

pszichiáterek, pszichológusok és nevelők" vették körül a bűnözőt. Az új

tudományos diskurzusok is bekapcsolódtak az igazságszolgáltatás és a

büntetés folyamatába. Immár a büntetés bizonyossága, nem pedig a kínzások

és kivégzések borzalmas látványa volt visszatartó hatással. A test eszközzé

vált, a büntetés új célpontja pedig a lélek lett: a test korlátozása az

egyén elzárásával és kényszermunkára kötelezésével, az élelem adagolásával,

a szexuális vágyak kielégítésének megakadályozásával és az emberre

erőltetett magánnyal az a büntetés, amely a testet és a lelket egyszerre

töri meg - a lélek válik "a test börtönévé" (Foucault 1990: 9-45; lásd

még Goffman 1961)...

 

A nemiség orvosi modelljei és a modern kori szexualitás

 

Thomas Laqueur Making Sex: Body and Gender

from the Greeks to Freud (Laqueur 1990a) című könyvében fontos tételt

mond ki és bizonyít be a test tudományos megközelítéseinek természetéről.

Könyvében két és fél évezred orvosi munkáinak elemzésén keresztül

bizonyítja, hogy nem csupán a társadalmi nemiség (gender) társadalmilag

és kulturálisan meghatározott, hanem maga a biológiai nem is (sex), tehát

mindazon tudás, elképzelés vagy hit, amely a nemi különbözőség biológiai

alapjait szolgáltatja. Laqueur "történeti bizonyítékokkal" kívánja

bemutatni, hogy "szinte minden, amit valaki a biológiai nemiségről (sex)

el szándékozik mondani, bárhogyan értelmezzük is a biológiai nemiséget,

tartalmaz valamilyen kijelentést a társadalmi nemiségről" (Laqueur 1990a:

11). A biológiai nemiség is megszűnik állandónak lenni, hiszen a biológiai

és társadalmi nemiség kölcsönösen hatnak egymásra. A férfi és a nő

biológiai felépítéséből levezetett biológiai és társadalmi szerepek -

Laqueur logikáját követve - valójában a hatalmi ideológia termékei...

 

A tizennyolcadik század második felében a nemi szerepek újraértelmezése

(a nők és a férfiak biológiai funkcióikból levezetett társadalmi feladatai)

a két nemet a társadalom két külön szférájába utalta: az otthonba, illetve

a nyilvánosság területére. A tizenkilencedik századi szenvedélytelen

nő (pontosabban: a diskurzusok szintjén leginkább szenvedélytelenként

megjelenített nő) teste a szaporodás és az anyaság szerepét hirdette.

A jelen válogatásban Londa Schiebingertől megjelenő írás éppen ezt

illusztrálja Linné mammalia vagy emlősök szóválasztásának vizsgálata

kapcsán. Schiebinger arra hívja föl a figyelmet, hogy a társadalmi értékek

alapvetően meghatározták a tudományos gondolkodást, és befolyásolhatták

akár az állattani osztályozás folyamatát is. Az embert az állatvilág

részeként megjelenítő osztály elnevezése során Linné akkor döntött a

nőiséget és az anyaságot szimbolizáló emlősök kifejezés mellett, amikor

a nő társadalmi szerepe kizárólag az anyaság és a gyermeknevelés nemes

feladatában fogalmazódott meg, és ennek népszerűsítése érdekében még

politikai kampány is célozta a dajkaság intézményének eltörlését és a

szoptatás természetessé tételét. Schiebinger elegánsan mutatja be, hogy a

tizennyolcadik század végét meghatározó hatalmi törekvések és társadalmi

viszonyok miként készíthették elő ezt a választást (lásd még Perry 1992;

Fildes 1986, 1988). A linnéi terminológián belül egy női sajátosság,

pontosabban a kor társadalmi előírásainak megfelelően az anyaságot

hirdető testrész "kapcsolja össze az embert az oktalan barmokkal, míg

egy hagyományosan férfi tulajdonság (az értelem) jelzi különállásunkat"

 

Az emberi test és a társadalom testének metaforái

 

Az a gondolkodásmód, amely a társadalmi formációról, a társadalom

egészéről alkotott elképzelésekhez az emberi testet hívta segítségül,

több mint ezeréves hagyományra tekint vissza. Már az ókortól kezdve,

a középkoron és a reneszánszon át a kozmosz részét képező emberi

test szolgáltatta az analógiát a világ értelmezéséhez, az abban való

tájékozódáshoz (mikrokozmosz-makrokozmosz). A megfeleltetés azonban

kétirányú volt: az emberi test sok esetben önálló kisvilágként jelent meg

- minor mundus - amely a kozmológiai térképeken a mindenség középpontjában

helyezkedett el.  A középkori társadalom "politikai testének" az

ábrázolásához is az emberi test, annak hierarchiája szolgáltatta a példát.

A politikai rend első, tizennegyedik századi vizuális ábrázolásán a király

mezítelen alakja jelenik meg, amely - különösen a fején lévő koronával

- jelzi az alattvalók fölötti hatalmát. A politikai rend - az emberi

testhez hasonlóan - a hierarchikusan elrendezett és egymással organikus

kapcsolatban lévő testrészek összessége volt, amely fölött magasabb rendű

testrészek, a király vagy az egyház uralkodtak (Camille 1994: 69-70). A

politikai rend és a hatalom tehát az emberi test metaforájának segítségével

"testesült meg". A király két testének középkori szimbolikájában az

örökkévaló uralkodói hatalom jelent meg: a király halandó, természetes

teste fölbonthatatlan egységet alkotott halhatatlan, szimbolikus politikai

testével.  A francia forradalomban a király testének "földarabolása" az

általa szimbolizált hatalom újraosztását jelentette a társadalom testét

képező polgárok között.

 

Az itt közölt írások azt erősítik meg, hogy az újkor embere (és annak

teste) hatalmas felelősséget visel magán a társadalom testével szemben.

Schiebinger írásából kiderült, hogy a nő elsődleges feladata az egészséges

társadalom reprodukciója lett, ami a nő szerepét az anyaságra korlátozta.

Laqueur föltárta, hogy az egyén szexualitása (mind a heteroszexualitás,

mind pedig az attól való eltérések) közvetlenül érinti a társadalom

testének kondícióját. De nem csak a szexualitás bír ekkora hatalommal.

Minden egyes ember egyéb testi jellemzői is - egészsége, épsége,

edzettsége, "nemessége" vagy "értéktelensége" - áldásos vagy romboló hatást

gyakorolhatnak az egész társadalom testére. Ez a gondolat jelenik meg a

huszadik században a különböző nemzeti testideálok kialakítása során,

illetve a náci ideológiában a beteg, "értéktelen", "alacsonyrendű" emberek

tömeges elpusztításakor. A test potenciális ereje és a társadalommal

szemben viselt felelőssége egyben tehát kiszolgáltatottá is tette az

embert: a test a hatalom eszközévé és célpontjává vált az 1930-as évektől,

a nacionalista mozgalmak és az európai fasizmus előretörésének idején. A

fajilag tiszta, egészséges és erős test kialakításának szándéka és ezzel

szemben a "másik" degenerált és beteg testének megsemmisítése egyazon

ideológiának és hatalmi törekvésnek volt az eredménye. A náci korszakban

az emberi test hol a pusztító hatalomnak kitett test hasznavehetetlenségét

és fölöslegessé válását jelképezte, hol pedig - mint a vezér erőt sugárzó

teste vagy a fajilag tiszta nemzeti ifjak testei - nemességet és hatalmat

szimbolizált, amelynek segítségével a nemzet teste gyarapodott és

erősödött...

 

A harmincas és negyvenes években tehát az emberi test és a társadalom

teste közti párhuzam szolgáltatott indokot a beteg, sérült, gyönge és

"értéktelen" emberi testek likvidálására. Nemcsak zsidók, hanem

alkoholisták, prostituáltak, teljesen lecsúszott szegények, beteg gyerekek,

homoszexuálisok, cigányok és más csoportok is a társadalom testének

egészségét fenyegető betegségként jelentek meg, melyet az orvosi pusztítás

során próbáltak "orvosolni".  A német kutatók új generációjához tartozó

Pross által szerkesztett könyv bevezetőjében a szerző azt hangsúlyozza,

hogy "ami ma a nácizmus ellentmondásos természetének tűnik, valójában

magyarázatot ad a sikerére: a modernizáció és a pusztítás közötti

kapcsolatra". A legfőbb német cél, hogy megtisztítsák a nép testét

mindentől, ami idegen, beteg és életképtelen, egy "irracionális ideológia

racionalizálása" volt: egy közös egészségügyi utópia (Gesundheitspflicht)

gyakorlati megvalósulását szolgálta...

 

A svéd kutató, Jonas Frykman

itt közölt írása is a modernizáció ellentmondásos folyamatával foglalkozik

a harmincas-negyvenes évek Svédországában. Ebben a tanulmányban is az egyén

testének manipulálása során kialakítható társadalmi test (a modern svéd

nemzet teste) kerül a középpontba. A Frykman-írás ennek az alakításnak -

a sterilizáció gyakorlatát kivéve - jóval ártatlanabb módozatait veszi

sorra, ahol a modern nemzeti test és identitás állandóan alakuló, változó

folyamatok eredményeképpen, egy egész nemzet modernizációjának termékeként

és egyben szimbólumaként jelenik meg. Létrejöttét különböző irányú, ám

szorosan összekapcsolódó folyamatok segítik. Egyrészt a felülről tudatosan

irányított, meghatározott ideológiát követő, egységesítő, a fegyelmezés

és a szabályozás eszközeit felhasználó programok. Ilyen például az erős,

edzett, egészséges és természetes polgári test kialakításának programja,

amely a test különféle (fogorvosi, mentális, szexuális és faji) higiéniás

módszerekkel való "megtisztítását" és megerősítését célozza, és amely

összekapcsolódik olyan más modernizációs törekvésekkel, mint "a gazdaság

különböző aspektusainak ésszerűsítése, a munkaerőpiac, az oktatás és

a családi élet racionalizálása" (Frykman a jelen válogatásban: 96).

Mindez tulajdonképpen a szocializáció és a fegyelmezés szemszögéből is

értelmezhető, hiszen a homogenizáció elengedhetetlenül magával vonja

az állampolgár "egyéniségének" alávetését is. Frykman tanulmányának

érdekessége azonban éppen abban rejlik, hogy megvizsgálja ezen intézkedések

gyakorlati oldalát is, azt, hogy "vajon ténylegesen létrehoztak-e ezek a

folyamatok egységes nemzeteket" (Frykman 97-99).A folyamatok hatására

állandósul a mozgás, amely megjelenik mind a gimnasztika, a futás és

a kirándulás (az edzett és erős testek) térhódításában, mind pedig a

társadalom különböző rétegeinek élettere és életmódja közötti áramlásban:

a város és a természet, illetve az elit- és populáris kultúra közötti

cserében. A Frykman-szöveg legnagyobb érdeme talán éppen ennek a

lüktetésnek a szövegbe való átültetése azáltal, hogy a nemzeti test és

identitás kialakításának bonyolult folyamatát a maga összetettségében

fogja össze...

 

Emily Martin The Woman in the Body című könyvében röviden áttekinti az

orvosi munkákban az ókortól megjelenő testképeket (Martin 1992).[33]

A bevezetőm elején már bemutatott bahtyini groteszk test az orvosi és

természettudományos írásokban, Hippokratésznál, Galenusnál vagy Pliniusnál

is megjelent (Bahtyin 1982: 40), és a kozmosz részét képezve a külvilággal

állandó "dinamikus interakcióban" állt, ahol "az egészség vagy a betegség

az alkati adottságok és a környezeti körülmények halmozódó (kumulálódó)

interakcióinak az eredménye volt". Mindez feltételezte a testrészek

egymással való szoros kapcsolatát; és a testet olyan rendszerként

képzelte el, amelyben az egészséges állapot esetén "az intake és

outgo" "egyensúlyban van" (Rosenberg, vö. Martin 1992: 32).

 

A tizenkilencedik századra ez a modell már eltűnt, helyébe a modern

testnek mint önálló gazdaságnak a metaforája lépett, amely a fiziológiai

folyamatokat az üzlet és a gazdaság metaforáinak segítségével értelmezi:

a test "költekezik", "megtakarít", "egyensúlyban tartja a számláját".

Egy huszadik század elején készült tudományos leírás a test működéséről

a testet az ipari társadalom modelljeként jeleníti meg (Martin 1992:

32-37). Könyvében Martin azt kutatja, miként hatják át a reproduktív

biológia fogalmait, tételeit, érvelési logikáját és leírási módozatát a

kulturális sztereotípiák, illetve a gazdaság jellegzetességei. A testi

funkciókról készült orvosi leírásokban, tankönyvekben felfigyel a gyártás

metaforáira, amelyek hatására a tömegtermelés ideáljának, azaz nagy

mennyiségű termék hatékony módon való előállításának megfelelően mérettetik

meg a test: a férfi sperma termelése egyértelműen pozitív előjelet kap,

szemben a női biológiai folyamatokkal: a petesejt termelésével, amely már a

születéskor teljes számban megvan, és a nő élete során több nem termelődik

belőle, és amelyet már csak az öregedés és a leépülés követhet (Martin

1992: XIV). A nemi sztereotípiák továbbélése a tudományos gondolkodásban

azt bizonyítja, hogy ezek a mai napig áthatják a természeti, biológiai

folyamatok tudományos leírását, és a tudományok autoritásának köszönhetően

egyben meg is erősítik őket a társadalomban.

 

Martin ezen válogatásban szereplő munkájában tulajdonképpen már nem

is a modern, hanem a posztmodern test jelenik meg. Ez a test már nem a

fordi tömegtermelésre épülő gazdaságot testesíti meg, hanem a termelés

szervezettségében az utóbbi években bekövetkezett változások hatására

létrejött globális gazdaságot tükrözi. Ez a gazdaság a globális piacok

kialakulásával, az ipar állandó újrastrukturálódásával, a hirtelen

megjelenő újfajta igények azonnali kielégítésével, a változó helyzethez

való azonnali alkalmazkodással, a felgyorsult fejlesztésekkel és az

információ uralmával jellemezhető. Martin a kortárs immunológiában találja

meg azt a mai, posztmodern testképet, amely éppen ezeket a jellegzetes

jegyeket viseli magán. Az új testmodell olyan zárt rendszert ábrázol,

melyen belül minden rész állandó és dinamikus interakcióban áll egymással,

és ahol a folyton változó külső hatásokra a test folyamatos, "rugalmas"

alkalmazkodással válaszol. A Martin által vizsgált immunológiában a

testmodell mellett azonban megjelenik egy másfajta kép is. Ez a testet

hadviselő, nacionalista nemzetállamként jeleníti meg, amelynek belső,

hierarchikus rendszerét a faj-, az osztály- és a nemiségkategóriák modern

jelentései és asszociációi teszik számunkra azonnal fölismerhetővé,

ismerőssé. A tudományos diskurzusban egymás mellett jelen lévő és egymással

dinamikus kapcsolatban álló testábrázolások kétségtelenül a huszadik század

végi társadalmat jellemző sajátosságokat és problémákat tükrözik.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.